A posticum szó jelentése

A posticum latin szó, jelentése: hátsó kapu, hátsó ajtó. Hosszas latolgatás után döntöttünk e szó mellett, mivel véleményünk szerint ez fejezi ki legjobban a szervezet jellegét és céljait.

A rómaiak annyira fontosnak tartották a háznak ezt a tartozékát, hogy külön szót is képeztek rá. A ház ebben az esetben a keresztény kultúra épülete, a főbejárat pedig az egyház. Sokan vannak azok, akik szívesen belépnének ebbe a két évezredes épületbe, de azt hiszik, ezt csak az Egyház hagyományos formáin keresztül tehetik meg, és inkább visszalépnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez az intézmény az emberi érzelmekkel való törődése folytán számtalan előítélet tárgya lett. Aki pedig ezek alapján ítéli meg tevékenységét, az könnyen elutasíthatja mindazon értékeket, melyet az Egyház fennállása alatt felépített. Ezért szükségét éreztük annak, hogy olyan ajtót is vágjunk az épületen, melyen ezek az emberek is beléphetnek.

De a közlekedés kétirányú. Mivel az Egyház eredményes működése attól függ, mennyire ismeri ki magát az őt körülvevő világban, ezért szükséges, hogy kilépjen oda, tapasztalatokat és ismereteket szerezzen.

Azonban nemcsak az épület neve latin, hanem a benne lévő termek ajtófeliratai is. A könnyebb eligazodás végett apró szótárat állítottuk össze, hogy Ön pár perc alatt megtanulhasson "posticumul".

latin nyelvű ajtófeliratok  |  panoráma főoldal